régebbi idők emlékére

sajnos megint azt vettem észre, hogy nem foglalkozok a blogommal. ezen most gyorsan segítek egy rövidke kis bejegyzés képében. mondjuk mentségemre szóljon, hogy nem vagyok túl jóban az internet kapcsolatommal, illetve egy hónap múlva nyelvvizsgázom és minden időmet tanulással vagyok kénytelen tölteni... kanjikat látok mindenhol...

Sokféleképp lehetünk az álmainkkal életünk során. Heverhet a szobánk sarkában, mert már réges-rég oda dobtuk, és nem törődünk vele egyáltalán. Lóghat a fogason, mert odaakasztottuk, mondván: egy kis időre pihenni hagyjuk, később majd újra elővesszük. Állhat bekeretezve a falon, mint egy szép emlék, amit újra és újra könnyes szemmel nézünk: régebben mennyire is szerettük volna...! Vagy akár hordhatjuk állandóan a zsebünkben, mint egy értékes tárgyat, amit néha-néha előveszünk, mintegy ellenőrizve, hogy nem veszett-e még el, miközben tűnődve szentelünk neki rengeteg időt.

néha ilyen is elhagyja a kezemet/gondolataimat. alapvetően nem szeretem a horrort, vagyis inkább nem az én műfajom, de a Silent Hillnek ez a része valahogy annyira hangulatosra sikerült, hogy végül is megszületett a következő... történet?

Tudom, hogy ha valamit nagyon el akarsz érni, azért megteszel bármit. Vagy mindent. Ugye ilyenkor mennyire nincs különbség a kettő között? És hajtasz előre fele, hogy sikerüljön. És közben végig azt érzed, igen, meg tudom csinálni.

Tudom, hogy ilyenkor - és talán az egész életben - az a legnagyobb pofon, ha mindezek ellenére sem sikerül. Ilyenkor úgy látod, hogy az előtted lebegő célok apró darabokra hullanak, mert az elkeseredettség miatt képtelen vagy őket egyben tartani. De mi van akkor, ha az egész csak miattad van? Folytatnod kell, nem adhatod fel ilyen könnyedén. Mi van, ha csupán azért nem sikerült most, hogy tovább folytasd, erősebbé válj, hogy ha sikerül, akkor mindenkinél jobb legyél? Fogd fel így a dolgot.

A kudarc igazából csak egy második esély. Nincs kudarc. Kudarc akkor van, ha nem folytatod, mert gyengének bizonyultál. De meg tudod csinálni. Gondolj mindig erre: ha elsőre nem sikerül, akkor se add fel. Folytasd. hogy még jobb, még erősebb lehess. Egy pár pillanatra engedd magadhoz közel a kétségbeesést, mert olyankor újult erővel tudod folytatni. Hiszen megismered azt, ami történik, ha vesztesz.

Akarod?

Persze, hogy nem. Ismered, és ezért folytatod: mert nem akarod.

bevallom, már lelkiismeret-furdalásom van jó ideje, hogy hozzá se nyúltam ehhez a bloghoz, szóval most végre frissítek egyet rajta. ahogy elnézem, több, mint fél éve nem foglalkoztam vele. igaz, közben volt olyan időszak, amikor nem is értem volna rá, de az már szerencsére elmúlt és most gyakorlatilag végtelen időm van ezzel foglalkozni (amennyiben nem kívánok épp aludni :)). nem is szaporítanám tovább a szót, üdv újra az esetleges látogatóimnak :)

uhh, most látom csak, hogy egy hónapja nem folytattam... mondom én, hogy a bloggolás nem nekem való... ^^

a történet folytatódik, csak közben eltelt pár év, és Souka már szinte felnőtt.

hoztam is a folytatását a két gyerek történetének! Dante és Souka összebarátkoztak, most ezekbe a boldog pillanatokba leshettek bele. Souka életében először valaki mással töltheti a szabadidejét.

jó ideje már, hogy apró történetekbe kezdek bele. vagyis, apró... mihez képest. nem csak pár oldalas firkálmányok, hanem hosszabb dolgok. sajnos befejezni már nem nagyon szoktam őket, kivéve ezt az egyet. ezt valahogy sikerült és most folytatásokban szeretném itt közzétenni. 

ez a történet két fiatalról szól, igen, ebből valószínűleg kiderül, hogy egy szerelmes történet. némi fantasy keretbe ágyazva. ha nem is az igazi, szárnybontogatásnak megfelel, jó szórakozást hozzá! :)

talán emlékszem még ennek a történetnek az okára, hogy megszületett, talán nem. azt hiszem, nem is érdekes, inkább csak az érzés számít, amit át szeretnék vele adni, hiszen az annyira aktuális.

talán mondanom se kell, hiszen mindenkinek van az életében egy olyan pont, amikor rájön valamire: egészen eddig elhitte, hogy amire olyan régóta vágyott, az valóra válik. hogy lehet másképp. hogy teljesül. pont, mint egy mesében, amikor valóra válnak a kívánságok. mint egy tündérmesében. és mindezt kíséri az a fájdalmas érzés, amikor kiábrándulunk a mesékből és rájövünk: ez a valóság. nehéz vele szembesülni, még nehezebb elfogadni, főleg folytatni...