régebbi idők emlékére

Emlékszel még, hogy annak idején mennyit zaklattalak azzal, hogy beszéljünk? És kaptam az ígéreteket, hogy egyszer majd beszélünk. Nos, felnőttem. Ezt nem is tudnám jobban bizonyítani mással, mint hogy már nem is akarom ezt a beszélgetést. Nem akarom, mert úgyis tudom, mit mondanál és nagyon fájna kimondva hallani, főleg a te szádból. Kérlek, hagyd meg nekem ezt az álmot, amit űzhetek reménytelenül egy életen át, mert csak így érzem magam teljesnek. Ha elvennéd azzal, hogy kimondod, hatalmas üresség maradna a helyén. Nem hiszek a tündérmesékben, mert nem léteznek. De te valahogy mégis a létükre vagy az igazolás. Szeretek rád gondolni, az érzéseim már hozzám nőttek. Te vagy számomra a tündérmese. Érted már? Ha megfosztasz magadtól, nem lesznek már álmaim, reményeim, mert mind közül a legszebbet vesztem el. Maradj meg nekem, de ne aggódj azon, mi lesz.

Tündérmesék igazából nincsenek.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.