megint nem történt semmi mostanában... vagyis de: a napokban lett pár újabb olvasó, aminek nagyon örülök. ennek örömére, előbányászom a porosodó és folytatásra váró történetet, ami az elmúlt hónapokban annyira feledésbe merült. folytatódjon hát a fiók mélyéről Souka története - a lány hosszú évek elteltével az utcán botlik Dantéba, de a viszontlátás nem úgy sül el, ahogy ő azt remélte.

Dante igyekezett gyorsan semmivé válni, nem akart maradni. Valami… valami érzés nem hagyta nyugodni. Nevetséges. Hogy ő bármit is érezzen? Felnevetett, de rögtön el is hallgatott. Mégis… Az a lány… mintha már találkoztak volna valamikor.
Lehetséges lenne? 
Azok az átkozott rendellenőrök már megint rátámadtak. Nem mintha olyan nagy kárt tudnának benne okozni, de hátráltatják. Egy-két golyó súrolta, ám a vérzése pillanatok alatt elállt, így nem érte semmiféle sérülés. A lány pedig ismeretlenül is a védelmére kelt. Váratlanul jelent meg az utca végében, nem is tudta, mi zajlik ott. Ennek ellenére saját testének épségét kockáztatva ugrott közéjük, kiabálva.
Dante megtorpant. Abban a pillanatban, amikor a lány elé ugrott, egy kép villant be előtte. A jelenet hasonló, de évekkel korábbi, mert mindenki gyerek még, és a három támadó kisfiú legveszélyesebb fegyvere is az ökle volt. Ugyanígy történt: ő nem tett semmit, ennek ellenére az a lány megvédte. Ezen akkor is és most is meglepődött. Miért kelne valaki pont az ő védelmére?
A tenyerén valami nedveset érzett. Vér. A saját vére. Felsóhajtott és egész egyszerűen lenyalogatta. Ízetlen, semmilyen. Semmilyen, akár az emberek, akár az egész város, akár ő maga. Vagy talán mégsem?
Nem hagyta nyugodni a lány. Ugyanaz lenne, mint aki az emlékében szerepel? Egyáltalán miért jelenik meg a képe a fejében újra meg újra? Mintha jelentene neki valamit… Pedig számára az emberek egyszerűen senkik.
Az az idegen lány azonban megvédte. Tudta, hogy veszélyes, mégis megtette. Dante nem értette. Miért? Ismernék egymást? Nem lehet, nem emlékszik rá egyáltalán. De akkor az az emlék…? Bizonyára csak összekeveredett valami a fejében. Lehetetlen, hogy emlékei legyenek egy emberről. Ő nem foglalkozik velük, csak annyit, míg megöli őket. Nem jegyzi meg az arcukat, a ruhájukat, se a nevüket, semmit.
Ki lehet akkor az a lány?
Dante léptei halkan kopogtak az utca kövén, ahogy továbbindult az éjszakában, fekete kabátja susogós árnyékként úszott mögötte. Végül befordult egy szűk kis utcába és eltűnt.

------------- 

Souka dermedten állt az utca közepén, képtelen volt megmozdulni. Elsétált. Dante egész egyszerűen elsétált. Hogy lehet ez? Talán nem ismerte volna meg? Vagy nem is emlékszik rá? Nem lehet… hiszen megígérte neki, hogy bármi történjék is, megkeresi és együtt maradnak örökre.
Azóta is erre vár.
Dante azonban nem jön.
És most, hogy itt álltak egymás mellett, meg se várta, míg Souka mond valamit, hanem lelépett. Érthetetlen.
A fekete ruhás alakok a lány háta mögött suttogva értekeztek, de az nem foglalkozott velük. Az viszont nem kerülhette el a figyelmét, hogy körülöttük az utcán halottak fekszenek, akiket látszólag szétmarcangoltak. Vér és húscafatok mindenfele, akár egy mészárlás. Ki okozhatta ezt? Soukának felfordult a gyomra a látványtól. Közvetlenül mellette egy letépett arcú feketeruhás csontjai meredtek az égnek. Borzalmas. Ki tehette mindezt?
Jobban belegondolva, amikor ideért, csak a feketeruhások és Dante tartózkodott itt. Előbbiek pisztolyt használtak, utóbbi pedig nem tenne ilyet. Vagy mégis?

-          Nem, ő nem ilyen! – győzködte hangosan magát Souka. – Dante nem bántana senkit, azért kell megvédenem…

-          Hölgyem! – szólította meg az egyik feketeruhás. Souka összerezzent, de nem fordult meg, gyorsan elsietett. – Hölgyem, várjon! Ki maga és miért avatkozott bele a munkánkba?

Souka szóra sem méltatta őket, inkább elindult abba az irányba, amerre Dante tűnt el. Hátha rátalál valahol. Mennyire örülne is neki! Végre újra láthatná azt a szép arcot, a barátságos mosolyt, érezné a keze melegét és belenézhetne abba a csodaszép zöld szempárba…
Amit nem rég gyűlölettel telve látott. Hát ugyanaz lenne mégis? Az a Dante, akivel összebarátkozott évekkel ezelőtt egy ilyen szörnyeteg lenne? Csak úgy tudhatja meg, ha megtalálja. Bár nincsen sok ideje ilyesmire, de meg kell tudnia, hogy ez az alak Dante volt-e. Keresni fogja őt is, és ha megtalálta, választ kap arra a rengeteg kérdésre, ami felmerült benne, mióta magára hagyta.
Miért hagyta el? Miért nem kereste? Elfelejtette? Meg még a tovább...
Egy pillanatra azonban elbizonytalanodott. Mi van, ha ez tényleg Dante volt? Elég félelmetesnek tűnt és minden esély meg van arra, hogy rá is rátámad. Akkor mit tesz? Hiszen mit számít: ha megteszi, akkor már nincs is miért tovább éljen. Az a kevés idő akkor már lényegtelenné válna…

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.